A gyógyító-Anna története

Anna fiatal kora óta küzdött a depresszióval. Iskolai tanulmányai befejezése után a sötétségbe süllyedt. Félelmek, rémálmok és pánikrohamok gyötörték. A kapott gyógyszerek csak rontottak a helyzeten: lelassították gondolkodását, beszédét és mozgását. Alig érzett javulást, és ha volt is, az is hamar elillant, újabb visszaesést okozva.

Természetgyógyászhoz, pszichológushoz fordult, de hiába próbált meg mindenféle alternatív gyógymódot, semmi sem hozott tartós megnyugvást. Elveszettnek érezte magát. Egy régi jó barátja, aki egy keresztény közösség tagja volt, beszélt neki Jézusról. Többször is hívta magával a közösség alkalmaira, de Anna mindig elutasította a meghívást. Nem hitt abban, hogy Jézus meggyógyíthatja azokat is, akiket az orvosok sem tudnak.

A barátja látva Anna romló állapotát, továbbra is beszélt neki Jézus gyógyításairól. Elmondta, milyen bizonyságok hangzottak el a közösségükben, és addig unszolta Annát, amíg igent nem mondott, és el nem ment vele az egyik alkalomra.

Belépve a terembe kedvesen fogadták őket, és a dicsőítés végeztével marasztalták is, hogy hallgassák meg az igehirdetést. A lelkész arról a történetről beszélt, amikor Jézus meggyógyította a vak embert. Anna elgondolkodott azon, hogy a vak nem láthatta Jézust, mégis bízott benne, hogy elveszi vakságát, és ő is megláthatja azt az életet, amely addig sötétségben volt számára.

Az alkalom végén a lelkész odament Annához, és beszélgetni kezdtek. Anna elmesélte szenvedéseit, amit a lelkész figyelmesen végighallgatott. Amikor befejezte, a lelkész bátorítóan mosolygott, és azt mondta:

"Anna, a gyógyulás nem a külső világban rejlik, hanem a lelkedben. A hit ereje mindent meggyógyíthat. A betegséged megváltozása reménytelen Jézus nélkül. Hívd be Őt az életedbe, és kérd a segítségét!"

Anna meglepődött. Soha nem gondolt arra, hogy a hit gyógyító erővel bírhat. De a lelkész szavai megérintették a szívét. Félénken mondta:

"Sok bűn van az életemben, nem hiszem, hogy Isten elfogad."

A lelkész bátorította, hogy Jézushoz úgy kell jönni, ahogy vagyunk, bizalommal és őszinte szívvel. Mert Jézus nem utasít el senkit sem, aki Őt keresi.

Anna elhatározta, hogy ad egy esélyt Jézus követésének. Elkezdett Bibliát olvasni és imádkozni. Minél többet olvasott Jézusról, annál jobban érezte, hogy a hite erősödik.

Egy nap, miközben imádkozott, Anna hirtelen békét és nyugalmat érzett a lelkében. A szenvedése eltűnt, és a gondolatai kitisztultak. Félelme elmúlt, és ahogy teltek a napok, megszűnt a pánikrohama is. Érezte, hogy Jézus meggyógyította és megszabadította a depressziótól.

Anna élete ettől a naptól kezdve teljesen megváltozott. A gyógyulás nem csak a testét érintette, hanem a lelkét is. Boldog és szabad lett, és tele volt hálával Jézus iránt. Elhatározta, hogy az életét arra fogja szentelni, hogy másokon segítsen, és megossza velük a hitét.
bacsipista

person-4269272_1280.jpg

Válasz

Két rózsabimbó

Milliónyi rózsa ontotta nap, mint nap illatát, élte mindennapos életét.
A zsenge rügyekbol egyszer, egyszerre pattant ki két egyformám harmatos rózsabimbó.
Külsőre teljesen egyformák voltak ugyan, ám mindketten mást gondoltak rövidke életükről.
Az egyik így gondolkozott:
Gyönyörű ez a reggel, amint a nap kisüt, széttárom szirmaimat, hogy aki csak erre jár, élvezhesse illatomat.
Így is tett. Amint a nap sugarai megsimogatták, kinyílt és bőven ontotta bódító illatát.
Ám még szinte dél sem volt, szirmai hervadni kezdtek, és estére teljesen elhervadt.
A másik harmatos rózsabimbó így gondolkozott: Én bizony nem fogok akárkinek illatozni.
Az én illatom különlegesebb, mint a többieké.
Csak annak tárom szét szirmaimat, hagyom élvezni illatom, akit én választok ki, aki érdemes erre.
Múltak az órák, de ő senkit sem talált megfelelőnek magához.
Így jött el az este és ez a rózsabimbó is elpusztult, anélkül, hogy kinyílt volna.
A tanulságot mindenki vonja le magának...

ket_rozsabimbo.jpg

Válasz

A két cserépedény

Kínában, egy víz hordozónak volt két nagy cserépedénye. Annak a botnak egy-egy végén lógtak, amit a nyakában hordott. Az egyik edényen volt egy repedés, míg a másik tökéletes volt és mindig teljes adag vizet szállított.
A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt edény már csak félig volt vízzel. Két teljes évig ez így ment. Mindennap a víz hordozó csak másfél edény vizet szállított a házba.

Természetesen a tökéletes edény büszke volt a teljesítményére, hisz tökéletesen csinálta. De a szegény törött cserép szégyellte a tökéletlenségét, és nyomorultnak érezte magát, hogy csak fele annyit tudott teljesíteni... A két év keserűség után egyik nap megszólította a víz hordozót a pataknál:

- Szégyellem magam, mert a víz szivárog egész úton hazafelé.
A víz hordozó így válaszolt a cserépnek:
- Észrevetted, hogy a virágok az ösvényen csak a te oldaladon teremnek, s nem a másik cserép oldalán?
Ez azért van így, mert én mindig tudtam a hibádról, és virágmagot szórtam az ösvénynek erre az oldalára. Mindennap te locsoltad őket, amíg visszasétáltunk. Két éve leszedtem ezeket a gyönyörű virágokat, hogy az asztalt díszítsem velük. Ha nem lennél olyan, amilyen vagy, akkor ez a gyönyörűség nem ragyogná be a házamat.

Mindannyiunknak megvan a saját különleges hibája. Mindannyian törött cserépedények vagyunk.
De ezek a törések és hibák, amik mindannyiunkban megvannak, teszik az életünket olyan nagyon érdekessé és értékessé.
Csak el kell fogadnunk mindenkit olyannak, amilyen, s a jót meglátni másokban.

forrás: rozsakert.bloglap.hu

www_tvn_hu_bbe1159d32cd4c7c50f04a711864d716 (1).jpg

Válasz

Egy öreg falusi

Élt egyszer egy idős ember egy faluban, akit mindenki elkerült. A boldogtalanság arca volt. Komor volt, keserű és állandóan panaszkodott. Érezte, hogy az élete tele van szerencsétlenséggel.

Az emberek elkerülték, mert boldogtalansága ragályos volt. Minél tovább élt,
annál keserűbbé vált, és a szavai tiszta méregek voltak. Mások szinte bűntudatot éreztek, amiért boldogok körülötte.

Ám amikor betöltötte a nyolcvanat, valami elképzelhetetlen történt. Elterjedt a szó

„Egy idős ember többé nem szomorú vagy nem panaszkodik. Ő boldog. Mosolyog. Az arca frissnek és békésnek tűnik.”

Az egész falu az öreg felé ment.

Falusi: Mi történt, ami megváltoztatott?

Idős ember: Nem sok. Kivéve, hogy nyolcvan éve kergetem a boldogságot, és ez elkerült. Ezért úgy döntöttem, hogy boldogan fogok élni. Ehelyett próbáltam élvezni az életem. És megtörtént a varázslat. Most boldog vagyok."

A történet morálja:

Ne hajszold a boldogságot.
Csak élvezd az életed, éld meg minden pillanatát.

Válasz

A LÓ ÉS AZ ÖRDÖG – TANMESE

A lovat az oszlophoz kötözték, de jött az ördög és elengedte…

A ló a gazdálkodó földjére ment, és elkezdte taposni a vetést. A földműves dühös lett, fogott egy puskát és lelőtte a lovat. Aztán a ló gazdája mérgében, fogta a puskáját és bosszúból megölte a földművest.

Az asszony ezt látta és lelőtte a ló tulajdonosát.

Aztán a ló tulajdonosának fia dúlt-fúlt, és megölte a gazdálkodó feleségét.

A szomszédok pedig megölték ezt a fickót és felgyújtották a házát…

Az emberek megkérdezték az ördögöt: – Miért csináltad mindezt?

Az ördög azt válaszolta: Semmi rosszat nem tettem, csak elengedtem a lovat.

A történetből számos tanulság levonható. Az egyik az, hogy a bosszú nem vezet jóra. Az is látszik, hogy az emberek gyakran hajlamosak a meggondolatlan cselekedetekre, amelyeknek súlyos következményei lehetnek. Az ördög válasza arra utal, hogy az embereknek saját maguknak kell felelősséget vállalniuk tetteikért és döntéseikért

Válasz

A Boldogság és a Semmi

A boldogság ült a világvégén és lógatta a lábát a semmibe.
- Hát te mit csinálsz itt? - kérdezte a Semmi a Boldogságot.
- Csak ülök - mondta a Boldogság.
- De mindenki téged akar! - okvetlenkedett a Semmi.
- Tudom. Csak rossz helyen keresnek. Pénzben, hatalomban, autóban, palotában. Ott úgysem találnának meg. - magyarázta a Boldogság.
- És most mi lesz? - kérdezte a Semmi.
- Egyre jobban üldöznek, átgázolnának mindenen, nem állhat útjukba senki, ...még te sem... - ráncolta homlokát a Boldogság.
- Ideérnek? - kérdezte a Semmi.
- Egyre közelebb vannak. - árulta el a Boldogság.
- A világvégéhez? - kérdezte a Senki.
- A világvégéhez. - bólintott a Boldogság.
- És te nem teszel semmit? - kérdezte a Semmi.
- Rajtuk múlik. Minél jobban hajtanak űznek, annál több akadályt állítanak, annál több bajt okoznak maguknak. Talán rájönnek, hogy rossz úton járnak. - tárta szét karját a Boldogság.
- És Te? - kérdezte a Semmi.
- Majd ha ott keresnek, ahol igazán lenni szeretek, akkor újból visszaköltözöm. - nézett a Semmire a Boldogság.
- Az hol van? - kérdezte a Semmi.
- Az önzetlenségben, az odaadásban, a szeretetben, a tavaszi napsütésben. - válaszolta a Boldogság.
- A tavaszi napsütésben? - kérdezte a Semmi.
- A tavaszi napsütésben! - mosolygott a Boldogság.

tavaszi-kolibri-virag-tulipan-level-napsutes-hatterkep-50195.jpg

Válasz

A tej.

Nándor egy gazdag városi fiú, egy tavaszi napon a szomszéd parasztudvarba sétált ki, pénzért egy pohár tejet adatott magának, egy árnyas fa alá telepedett le a fűre, kenyerét a tejbe aprította és kedve szerint evett.

Jóska, egy szegény fiú, kinek az éhség és ínség arcát halvánnyá tette és testét megsanyarította, nem messze állott tőle, szomorúan tekintett rá és szeretett volna valamit kapni tőle; azonban sokkal szerényebb volt, semhogy könyörgött volna érte.

A gazdag Nándornak ugyan eszébe jutott, hogy jó volna a szegény fiúnak valamit hagyni belőle; de ő szívének ezen jó sugallatára nem figyelt és mohón tovább evett. Midőn a tejet egészen elköltötte - íme egy kis verset pillantott meg, mely a tál fenekére írva volt. Pirulva olvasta el azt és azonnal még egyszer megtölteté a tálat és hozzá egy nagy darab kenyeret metszetett magának. Azután nyájasan magához hítta a szegény Jóskát, a kenyeret maga aprította be neki és nyájasan bíztatta, hogy kedve szerint egyék, sőt még pénzét is, melyet zsebében talált, neki ajándékozta.

"A mondatot", mondá Nándor, "mely ezen a tál fenekére van írva, minden vagyonos ember tálába be kellene vésni." A mondat pedig így hangzott:


Ki, - míg maga jól lakik, -
Elfelejti a szegényt:
Bizony nem érdemli meg
Mindennapi kenyerét!

Milk-Toast-Recipe-Breakfast.jpg

Válasz

AJÁNDÉK

A kislány sikeres üzletember édesapjával a boltban ajándékot vásárolt. Az apa megkérdezte a lányát, hogy milyen ajándékot szeretne magának. A kislány már nagyon szeretett volna egy Barbie babát, ezért ezt kérte az apukájától. A módos apa persze gond nélkül meg tudta venni a lányának a babát.
A kislány azonban észrevett a boltban egy kisfiút, aki láthatóan nagyon szeretett volna egy videó játékot, de az apja nem akarta neki megvenni. Valószínűleg nem is az volt a gond, hogy nem volt meg a szándéka, hanem az apa és fia ruházatából ítélve nem volt rá pénzük. Kopottas, gyenge minőségű ruha volt rajtuk, látszott, hogy nem veti fel őket a pénz.

A kisfiú szeméből legördült egy könnycsepp, de aztán elmentek apjával, hogy a videó játékok helyett a kifestőkönyvek között nézzenek szét. A kislánynak azonban támadt egy ötlete: Odasúgta az apjának, amit kitalált.
Megvették a videó játékot, a pénztárnál kifizették, és megbeszélték a dolgot a pénztárossal. A pénztáros erre eltette a pultba a játékot..
A kislány őszinte örömmel, nagy izgalommal nyugtázta, amikor a kisfiú és édesapja a pénztárhoz léptek, és kifizették a kifestő könyvet, majd a pénztáros hirtelen elővette a pultból a videó játékot, és széles mosollyal az arcán ezt mondta nekik: mivel idén önök a 10000. vásárlóink, fogadják szeretettel ezt a videó játékot, ez a bolt ajándéka…

A kislány apukájának ez a kiadás meg sem kottyant, azonban a kislánynak óriási örömet szerzett, talán még annál is nagyobbat, mint a kisfiúnak, aki persze szintén végtelenül boldog volt, hogy végre megkapta azt a játékot, amire mindig is vágyott. Amikor az édesapa megkérdezte a kislányától, hogy mi indította erre a nemes cselekedetre, a kislány csak annyit mondott: mindig azt tanítottad nekem, hogy olyan ajándékot válasszak, ami igazi örömet okoz…

Válasz

A DENEVÉR

Egykoron háború támadt a madarak és a négylábú állatok között. Igazából senki sem emlékezett a viszály okára, a madarak és a vadak mégis véres csatákat vívtak. Néhány ütközet után eldölni látszott a harc: a négylábú állatok kerekedtek felül. A denevér ekkor kivált a madarak seregéből, és elment az állatokhoz.



Ékesszólóan dicsérte haditechnikájukat, nyájas szóval hízelkedett a győzteseknek.
A következő ütközetben a madarak élére az erős szárnyú és csőrű sas állt. Erélyes szóval biztatni kezdte a madarakat, s élen járt a harcban, körmével tépte a vadak szőrét, csőrével vagdosta a fejüket. A harc eldőlt: a négylábú állatok menekülésre fogták a dolgot, a madarak pedig győzelmüket ünnepelhették. A denevér is ott ült velük az ünnepi lakomán. A háború véget ért, a négylábú állatok és a madarak békét kötöttek egymással. A madarak azonban nem felejtették el a denevér pálfordulását. Magukhoz hívták, s kérdőre vonták, miért állt át az ellenség táborához, amikor vesztésre álltak. Mivel a denevér semmi elfogadható válasszal szolgálni nem tudott, a madarak ítélkeztek felette. Kitépdesték tollait, s elűzték maguk közül. Azóta van az, hogy a denevérek a madaraktól távol, éjszakai életet élnek.

Tanulság: "Az állhatatosság és hűség meghozza gyümölcsét, az árulást megtorlás követi."

denevér.jpg

Válasz

A király kocsisa


Volt egyszer egy király, aki egy magas hegy tetején lakott. Összes hű alattvalója lent élt a völgyben. A hegy csúcsán álló palotához egyetlen meredek, kanyargós út vezetett a hegy oldalán. A király szerette alattvalóit, és azok is szerették őt, úgyhogy minden nap meglátogatta őket. Az út nagyon veszélyes volt le a hegyről, de a királynak volt egy megbízható embere, aki a kocsit hajtotta.

Egyik nap meghalt a kocsis, és kihirdették az egész királyságban, hogy a királynak új kocsisra van szüksége. Versenyt hirdettek, hogy a legméltóbb ember nyerhesse el ezt az állást.

Elérkezett a nagy nap, és három ember állt ki, hogy megmutassák: méltók „a király megbízható kocsisa cím elnyerésére. Az első ember felugrott a kocsira, és elkezdett villámgyorsan lefelé száguldani, s közben nagyon gyorsan és ügyesen vette be a kanyarokat, időnként elég közel járva a sziklafal széléhez, de nagyon jó idő alatt ért le a hegy aljára. Ahogy leért, a nép vadul éljenzett, és azt kiabálták:

„Ő lesz az! Ő lesz az!"

A következő kocsis csettintett egyet az ostorával, és még gyorsabban száguldott le, mint az első kocsis. A hintó szinte repült lefelé a hegyről, hajszál híján kerülve el a balesetet, de azért biztonságban érve le a hegy aljára, méghozzá rekordidő alatt. A tömeg még hangosabban éljenzett, és azt kiabálta: „Ő lesz az! Ő lesz az!"

A harmadik kocsis felugrott a kocsira, és szilárd kézzel tartva a gyeplőt, elindult lefelé a meredek, kanyargós úton. A tömeg azt várta, hogy még gyorsabb, még lélegzetelállítóbb iramot fog látni. Ez a kocsis azonban a hegy felőli oldalon maradt, minél távolabb a puszta sziklafaltól, óvatosan és magabiztosan vett be minden egyes kanyart. Ahogy leért a hegy aljára, a tömeg csalódottan hallgatott. A király azonban így szólt: „Ő lesz az! Ő lesz az!"

A tömeget meglepte a király választása, de a király tudta, hogy jobb olyan kocsist választani, aki a hegy felőli oldalon, a biztonsághoz közel marad inkább, minthogy szükségtelenül kockára tegye saját és királya életét.

Néha mi is olyanok vagyunk, mint az első két kocsis. A lehető legközelebb merészkedünk a világ „sziklapereméhez (zene, öltözködés, együtt járás, viselkedés), és nem vesszük észre, milyen veszélybe sodorjuk saját magunkat és másokat is. Fontos, hogy közel maradjunk Istenhez és az általa nyújtott biztonsághoz.

http://tanulsagos.lapunk.hu/a-kiraly-kocsisa-1193511

Válasz