A mosoly

- Te mindig mosolyogsz.

- Legtöbbször, de nem látnak mindig.

- Akkor azért mosolyogsz, mert látnak?

- Nem. Azért mosolygok, mert az kihívás.

- Kihívás?

- Az. De nem a most divatos álvicsorítós mosoly.

- Hanem?

- Az őszinte. Sírni könnyű, de őszintén mosolyogni akkor, amikor sírni volna kedved, az döntés, elhatározás és kihívás.

- Furcsa vagy. Mindenki inkább sír és sajnáltatja magát.

- ...és azzal megoldott bármit is?

- És te a mosolyoddal?

Ez a videó egy elképzelt beszélgetés Istennel. Megtudhatjuk belőle,  hogyan lát az Úr minket,  és útmutatást ad,  hogyan  kellene élnünk.

Istenem!

Mi az amit Rosszul  csinálunk mi emberek?

Miért ilyen  nehéz az élet?

Gyermekem!

Elárulom mik a legnagyobb hibák, amit elkövettek,  ami miatt boldogtalanul éltek...

Nem szerettek gyerekek lenni, siettetitek a felnőtté  válást, majd visszavágyódtok a gyermekkorba.

Éljetek mindig gyermekként, és gyermekeiteket is  úgy neveljétek!

A 101-es szoba

   A háromágyas szoba csendjét rekedt nyöszörgés zavarja meg. F. úr morogva fordul a másik oldalára. Egy hete fekszik itt, a fullasztó kis kórteremben. Mi mást is tehetne, mint hogy alszik. Alszik, amikor csak lehet.– Ha hagynák – puffog magában. 

   Mérgesen sandít a szemközti ágyra. Már tudja, mi következik. Nem lepődik meg, amikor a másik sarokban csikordul az ágyrács. Vékony, beesett arcú betegtársa sietve bújik kockás, elnyűtt papucsába, s a nyöszörgőhöz siet.

Amit még ma megkéne tenned

Ostobák vagyunk, mi emberek. Mindig csak annak tudjuk a valódi értékét, amit elveszítünk, vagy amit nem kapunk meg. Amit épp birtoklunk, azzal könnyelműen bánunk, ahelyett, hogy megbecsülnénk. 

Nem mondjuk el, annak, akit szeretünk, mert hát, úgyis tudja ő, és különben is ott van a holnap. Pedig a holnap nem is biztos, hogy létezik. 

Nem figyelünk oda arra, aki sír, és lehet, hogy később nem lesz, aki a mi könnyeinket törölje le. 

Azt mondjuk, ha megkapnám ezt vagy azt, mennyire jól bánnék vele, mennyire vigyáznék rá.

Babával az egyetemen

Az édesanya igen kellemetlenül érezte magát, és elnézést kérve felállt, hogy sietve elhagyja a tantermet. Ekkor azonban olyan dolog történt, amire senki nem számított: Engelberg professzor a karjaiba vette a síró kisbabát, és nyugodt hangon folytatta az előadását, mintha semmi sem történt volna.

Agnes Beguin: Figyelj és hallgass meg...

    Ha arra kérlek, hogy hallgass meg,

    És te úgy érzed, hogy valamit tenned kell,

    Hogy a problémám megoldódjon,

    Bocsáss meg, de én úgy érzem, hogy te süket vagy.

    Nem kértem mást, csak hogy figyelj és hallgass meg.

    Nem kértem, hogy tanácsolj, sem hogy tegyél.

    Nem kértem mást, csak hogy figyelj, és hallgass meg.

    Nem vagyok tehetetlen, csak gyönge és elesett.

    Amikor teszel valamit helyettem,

    Amit nekem kellene megtennem,

    Csak megerősíted a gyöngeségemet és félelmemet.

Miért öntöted ki a kávét?

Sétálsz a csésze kávéddal, és hirtelen valaki elsétál melletted, meglök és a kávét szétlocsolja.

-Miért öntötted ki a kávét?

- Mert valaki meglökött.

Rossz válasz! Azért öntötted ki a kávét, mert az volt a csészében. Ha tea lett volna, teát öntöttél volna ki.

Bármi is van a csészében, az fog kiömleni.

Ugyanez a helyzet, amikor az élet megráz (ami biztos, hogy meg fog)... ami benned van, az ki fog ömleni, amivel tele vagy, az fog kijönni belőled, és mindenkit lefröcskölni.