Légy ott, ahol szükség van rád

Az ápolónő odakísérte a fáradt, aggódó katonát az ágyhoz. 

– Itt van a fia – mondta az idős embernek, ám szavait többször is meg kellett ismételnie, mielőtt a beteg kinyitotta a szemét. Erős nyugtatókat kapott a szívroham okozta fájdalmakra, ezért csak homályosan látta az ifjú egyenruhást, ahogy az oxigénpalack mellett áll. Az idős páciens kinyújtotta felé erőtlen kezét, a tengerészgyalogos pedig a szeretet és a bátorítás jeleként megszorította erős ujjaival. A nővér széket hozott, hogy a fiatalember helyet foglalhasson az ágy mellett. 

A fiatal katona egész éjjel ott ült a félhomályban. Mindvégig fogta az idős beteg kezét, miközben szeretetteli szavakkal erőt öntött belé. Az ápolónő néha azt javasolta, pihenjen egy kicsit, térjen ő is nyugovóra, a fiatalember azonban elutasította. Valahányszor csak belépett a nővér a kórterembe, észrevette, hogy a katona a kórház minden éjszakai zajára odafigyel – az oxigénpalack hangjára, az éjszakai műszakosok beszélgetéseire, a betegek panaszos jajgatására…Az ápolónő hallotta, ahogy a fiatalember néha vigasztaló szavakat mond a betegnek. A haldokló semmit sem szólt, csak szorosan fogta a fia kezét. 

Hajnaltájban a beteg meghalt. A tengerészgyalogos elengedte az ernyedt kezet, szólt a személyzetnek, és várt, amíg az ápolónő megtette a szükséges intézkedéseket. Miután visszament, részvétet nyilvánított a tengerészgyalogosnak, a fiatalember azonban félbeszakította: 

- Ki volt ez az ember? – kérdezte. 

A nővér meglepetten válaszolt: –     A maga apja.

- Nem, ő nem az apám. Soha életemben nem láttam.

- Akkor miért nem szólt, amikor odakísértem az ágyához?

- Természetesen tudtam, hogy tévedésről van szó, de azt is felismertem, hogy szüksége lenne a fiára, aki azonban nem volt itt. Amikor észrevettem, hogy már milyen súlyos az állapota, úgy gondoltam, nem közlöm vele, hogy nem én vagyok a fia, hiszen szüksége volt rám, így maradtam. Valójában Mr. William Grey-hez jöttem, hogy közöljem vele, a fia tegnap gyilkosság áldozata lett Irakban. Engem küldtek, hogy értesítsem őt. Hogy hívták egyébként ezt az idős urat?

A nővér könnyes szemmel mondta meg a választ: 

- Mr. William Grey.

A Másik

"Egy ember találkozik egy régi barátjával… Amikor megkérdezi, hogy mitől lett ilyen sikeres, azt feleli, néhány nappal ezelőtt még a Másik bőrében élte az életét.

- Ki az a Másik?-kérdezi

- A Másik az az ember akivé neveltek de aki mégsem én vagyok. A Másik az az ember aki azt hiszi, hogy mindenkinek kötelessége az egész életét arra áldozni, hogy pénzt gyűjtsön, nehogy öregkorára éhezni kelljen.

Addig gyűjtöget, addig tervezget, míg végül egyszer csak azt veszi észre, hogy nemsokára meghal, pedig még nem is élt. De akkor már késő.

- És ki vagy te?

- Az vagyok, aki bárki más is lehet, ha hallgat a szívére. Olyan ember vagyok, aki leborult az élet titokzatossága előtt, aki nyitott a csodákra, aki derűsen és lelkesen viszonyul mindenhez, amit csinál. Csak eddig a Másik-aki félt a csalódásoktól-nem engedte kibontakozni.

...

Amikor erre rájöttem, úgy döntöttem, hogy az leszek, aki mindig is akartam lenni....

Attól a pillanattól fogva, hogy kiűztem a Másikat az életemből, folyamatosan megmutatkozik az Isten csoda tévő ereje."

(Coelho - A Piedra folyó partján ültem, és sírtam)